Halloween-i kaland 3.rész

" Sam "

- Tulajdonképpen miért is követjük őt? – súgta nekem Kat.

- Ne engem kérdezz – tettem fel a kezem az előttünk szórakozó Bellyt nézve.

- Na, mi lesz már? – jelent meg újra a fényes szemű Thomas és mire bármit is mondhattunk volna, felkapta a hátára Katet, aki sikítva belém karolt. Én persze Bellyt ragadtam meg a kapucnijánál fogva és egy erőst rántást követően már el is vesztettük a lábunk alól a talajt. Pár másodperccel később a kísérteties és ódon várkastély előtt toporogtunk.

- Azt a kutya meg a macska... – tátotta el a száját Kat a magas tornyokat vizslatva.

- Meghitt kis kégli – bólogatott egyetértően Thomas, kissé félreértve Kat reakcióját.

- De izgi – szólalt meg Belly már a lépcső tetejéről. – Bemegyünk? – vigyorgott. Kérdése azt sejltette, hogy választ vár, de ennek ellent mondott az a tény, hogy a kaput benyomba egyszerűen ott hagyott minket.

- Na végre. Már itt álldogáltam fél órája egy csontot rágva és nem tudtam bejutni – motyogta Thomas, majd ő is Belly után surrant a nagy kapun.

- Neked is az az érzésed, hogy bajba fogunk kerülni? – morfondíroztam a hatalmas és félelmetes kaput vizslatva.

- De nézd, valaki felkapcsolta a lámpákat – mutatott fel reményittasan Kat a hatalmas ablakok felé.

- Kétlem, hogy Belly ilyen gyorsan felért volna a másodikra – ráncoltam a szemöldököm. Hirtelen megrezdült az egyik bokor, és a zaj következtében újból denevérek szálltak fel az égbe. Kattel egymásra néztünk.

- Mekkora poén lenne, ha egy vámpír kastélyba kerültünk volna – mosolyogtam erőltetetten.

- Haha…ha – nevetett Kat hisztérikusan. Pár másodperccel később már a kastély előterében ácsorogtunk, körülbelül úgy, mint akiknek sürgős dolguk akadt.

Amikor beléptünk hirtelen felkapcsolódott a falak mentén szépen sorba az összes fáklya a teremben, illetve a folyosón, ami balra vezetett. A mellettem lévő Kat tett egy óvatos lépést előre, mire az aula közepén lévő főlépcső fényei is felgyulladtak.

- Hűű – ámult el, és én is ugyanolyan csodálattal néztem körbe. Elvárásaimmal ellentétben, nem volt semmilyen áporodott szag, pókhálók vagy évszázados por. És a félhomály, ami körülvett minket egyszerre volt kellemes és kissé hátborzongató. Minden bútor, a kövezet és fényforrás pontosan olyan volt, mintha valami viktoriánus film díszlete lenne, ugyanakkor annyira természetes volt, hogy már modernnek tűnt.

- Ne legyetek már így berezelve – jelent meg Belly a főlépcsőn ugrálva.

- Juupppii – jelent meg Thomas Belly mögött a vastag márványkorláton csúszva, Belly pedig hangosan nevetett, ahogy seggre ült a „pálya” végén.

- Megharapott valami veszett kutya, vagy miért kergültetek így meg? – nézett rájuk Kat kissé dühösen, de látszott a szemén, hogy ő is kezd feloldódni.

- Jaj, cicus, nem is tudod mennyire fején találtad a szöget – sétált le lassan a lépcsőn Adam. Magas volt kigyúrt és erősen borostás. Nagyon hasonlított Adamre, de valahogy volt benne valami földöntúli. És ahogy Katre nézett.... Kirázott tőle a hideg.

ö Kat ö

Adam beszólása pont olyan volt, mintha Adam mondta volna, de Adam még sem úgy nézett ki, mint Adam.

- Mi tartott ennyi ideig? – került elő valahonnan Will is. – Csak egy kis nasiért küldtünk titeket.

Valamiért rendkívül bosszantott a számonkérése.

- Will? – húzta össze a szemét Belly.

- Tessék, Bells? – A megszólítás stimmelt.

- Ez nem Will – nézett ránk jelentőságteljesen Belly.

- Miért gondolod? – hümmögött Sam a pasiját figyelve.

- Will maga menne nasiért – közölte Belly.

- Áh! Az utóbbi időben mindig megpróbál engem elküldeni – legyintett Sam lemondóan, de mégsem ment oda a barátjához egy kacér csókra.

- Itt lesz a buli? – szólaltam meg körbe pillantva.

- Itt lesz buli, az már biztos! – helyeselt Thomas lelkesen.

- Haláli party lesz – kacsintott rám Adam, mire elfintorodtam. – Mi van, cicám? Azt hittem, szereted, ha ilyeneket mondok.

- Kiver tőled a víz – fontam karba a kezem.

- De csak mert nincs szíved, hogy hevesebben verjen – utánozta a mozdulatomat. Mi van?!

- Hát itt vagytok! – sétált le a lépcsőn Matt és alaposan végigmért minket. – Vagy mégsem vagytok itt.

- Miről beszélsz, Matty fiú? – érdeklődött Will olyan willesen, de mégse úgy, mint Will.

Matt is valahogy másnak tűnt. Bellyre siklott a tekintete, aki éppen a szemét mutogatta Thomasnak.

- Kicsim! – integetett Mattnek szórakozottan a barátnőm.

- Komolyan elhiszi, hogy az Matt? – hajoltam Samhez suttogva, de ő csak Willt figyelve vállat vont.

- Ugyan, bébi. Megbeszéltük, hogy nem hívsz így – zsörtölődött Matt.

- Hol a nasi? – ugrándozott körülöttünk Thomas lelkesen, mire széttártam a karom.

- Egy fára akasztottuk fel idefelé. Otthagytam – mondtam bűnbánó arccal, mire Adam felmordult.

- Úgy veszem észre, a memóriád még nem földöntúli.

- Neked meg a modorod nem az – vigyorgott rá Belly jókedvűen.

- Vöröske, te csak hallgass!

- Van nálam egy Mars csoki – emelte ki a finomságot táskájából Belly, mire Will azonnal mellette termett.

- Mivel van töltve? Boszorkánytakony? Vérfarkas lép? Vámpírvér? Zombiürülék? – Mintha csaholt volna örömében.

- Pfuj! – vágott undorodó fintort Belly. – Karamell.

- Az a kedvencem – vigyorodott el boldogan Will, majd kikapta a lány kezéből a csokit és a nyomában Thomasszal arrébb vonult.

- Megjöttek a lányok? – hallottunk egy ismerős hangot, majd Evan került elő nagyot nyújtózva és ásítva egyszerre.

Mindhárman döbbenten bámultunk rá.

Evannek bajsza volt.
- Most egy kicsit összezavarodtam - tettem fel a kezem, de félbeszakított valami, amire egyáltalán nem számítottam.

To be continued...

<                                                                               >