Vámpír kontra vérfarkas 7.rész

Kat

Bizonyára az utálatom ez ellen a szőrös faj iránt hozta ki belőlem az esetlen oldalam. Megbotlottam a szőnyeg szélében. Mindez még hagyján, de valahogy nem bírtam elkerülni az esést, melynek következtében gyakorlatilag Adamen landoltam, aki a lendületemtől hátrahanyatlott. Valahogy úgy festhettünk, hogy Adam keresztbe feküdt az ágyán, lábai a földet taposták, én pedig… nos, én pedig rajta terültem el.

Amint észhez tértem az első dolgom volt, hogy felpattanjak, azonban az a hülye farkas visszatartott. Egy gyors mozdulattal fél kezével átkarolta a derekamat és erősen tartott, hogy semmiképpen ne szabadulhassak.
- Máris nem vagyok olyan unalmas, nem igaz, cicám? – vigyorgott önelégülten, hogy kedvem támadt kikaparni a szemeit.
- Azt kell, hogy mondjam, most még rosszabb, mint eddig – válaszoltam higgadtan, még ha szavaim nem is tükrözték teljes mértékben az igazságot. Persze, neki ezt nem kellett tudnia, és nem is tudta. Muszáj volt némileg lefaragnom valamicskét abból a végtelen méretű egójából.
- Ne álltasd magad, cicám. Rajtam mindenki jól érezné magát – kacsintott rám. Valahogyan most eltűnt az a hűvös seggfej jelleme, és csak szimplán seggfej maradt.
- Ezt mondták is neked, vagy csak ebben a hitben élsz? Csak mert én első kézből bizonyíthatom neked az ellenkezőjét – billentettem félre a fejem, élvezve az oltás mámort, ami fokozatosan törölte le a beképzelt kutya arcáról a mosolyt.
- Akkor minek vagy még itt? – kérdezett vissza Adam sokatmondó pillantással, győztes arckifejezéssel.
- Mert nem engedsz el – magyaráztam meg a félreértést, de valahogy volt egy baljós előérzetem.
- Miről beszélsz, cica? - A szorító, mocskos mancsodról a derekamon – forgattam a szemem unottan.
- Milyen mancs? – érdeklődött ártatlanul Adam. És akkor ráeszméltem, hogy valamikor sunyi módon elvette a kezét, így most jól megszívtam az egészet. Basszus! Ezt biztos, hogy nem ússza meg szárazon, erre mérget vehet!

Sam

Mikor a két vámpírmajom elmenekült, egyedül maradtam ezzel az idióta Willel, aki valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag állandóan magát istenítette. Vicces, mert meg csak azt sem tudta, hogy ott vagyok a kanapéja mögött.

Meglehetősen nehéz volt elfojtani gúnyos horkantásaim, amikor épp a csodás elméjét firtatta vagy, hogy ő milyen "állati" jól néz ki. Az rendszeres szemforgatástól már kezdtem szédülni!
Na, persze, míg Thomas a nappaliban tartózkodott, Will minden szava után hevesen bólogatott és közbe szúrt pár kedves megjegyzést is őcsodálatosságának. Én meg majd meghaltam az unalomtól. Még egyszer.
Végül miután Thomas elmenekült, mert azt hitte én vagyok Casper (szentséges vámpíratyák..) újra visszatért és a fürdő ajtaja előtt szenvedett, majd végre sikerült bejutnia.
-  Na, baszki - szisszentem fel azzal egy időben, hogy átesett az ajtó másik oldalára. Ugyanis jól tudtam, hogy Belly rejtőzik odabent, bár miután Matt hangját is hallani véltem bentről nem sokkal ezelőtt, világossá vált, hogy egyáltalán nem unatkozik az én kis vámpírbarátném.
- Elegem van belőled, te idióta! Tudod mit? Inkább meghalok még egyszer - ordította Kat, és a mondat második felét már teljesen tisztán lehetett hallani, ugyanis egy jól irányzott rúgással kitörte, elvileg Adam szobájának ajtaját.
-  Normális vagy? Tudod mennyibe került ez az ajtó?! - dugta ki dühtől vörös fejét Adam a Kat által kirúgott nyíláson.
- Nem! Na, mennyi?! - szájalt vele Kat villámló tekintettel.
- Hát nem is tudom. Legalább... legalább egy vagyonba került - kiabált Adam, teljesen elvesztve a türelmét. Kat már nem reagálhatott, mert Willnek valószínűleg leesett, hogy nem ő van középpontban így ő is beszállt az eszmecserébe. Szépen szólva.
- Te falkaáruló mocsok! Azt hittem, testvérek vagyunk! - Adam arca ekkor már nem vörös volt, hanem sokkalta inkább elsápadt.
- Will, én nem…- Will azonban kíméletlenül folytatta.
- Erre kihagysz mindenből... - Adam már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de a szitokáradat folytatódott.
- ...Vámpír szeretőket tartasz a szobádban… - Kat is nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de belevörösödött.
- ..Egyszóval kutyába se veszel! – fejezte be Will kifulladva, aztán egy elfojtott röhögést hallva a konyha felé kaptam a fejem. Éppen Belly osont volna ki hangtalanul, de elvétette. Vámpírok szégyene. De jó terv volt, így hát én is csatlakoztam volna hozzá. Kezdett fájni a fejem a hangoskodástól.
- Matt, hát te is?- tette hozza leplezetlen döbbenettel Will, mire szarkasztikusan felnevettem. Ijedten hátrafordult, én pedig gúnyosan, felvont szemöldökkel néztem rá.
- Mégis mi a koporsós jó fenét kerestek már megint itt?
- Konyha? - néztem át Will válla fölött Bellyre.
- Konyha - válaszolt helyette Matt, majd átvonultunk.
- Tudtam, hogy valami nem stimmel - kiáltotta egyszerre felháborodottan és diadalittasan Will, mikor mindenki az említett helyiségben volt.
- Dehogy tudtad - hűtötte le Belly.
- Igazad van - ismerte el Will.
- Na, ugye - bólintott elégedetten a vörös.
- Éreztem - meredt Will a távolba.
- Ez kész - csapott a homlokára Kat.
- Miért bántod magad, cica?- kérdezte Adam gúnyosan vigyorogva. Úgy tűnik, gyorsan túllepett az ajtója elvesztésén. Bár, ha belegondolok ez még imponált is neki.
- Mindjárt téged foglak, ha még egyszer hozzám szólsz - felelte Kat rá sem nézve Adamre.
- Most ignorálsz? Na, szép - sóhajtott Adam tettetett gondterheltséggel.
- Ti halljatok ezt a zajt? Vagy csak a szél süvítését hallom?
- Szerintem a szellemet hallod - kapcsolódott be Thomas a beszélgetésbe.
- Casper az. Nem is olyan régen dumáltam vele - folytatta bizalmasan Kathez hajolva, aki komisz mosollyal hallgatta.
- Lehet - értett egyet. -  Vagy - tette hozza - Egy húst zabáló bunkó lelkének földi lenyomata - gondolkozott el tudva, hogy közben Adam mindent hall. Már nem hallottam, a vérfarkas mit vágott vissza, mert Evan jelent meg szatyrokkal megrakodva.

Evan

Mondhatni kissé meglepett, amikor konstatáltam, hogy visszatértemkor a házban nem csupán a három, általam otthagyott vérfarkas cimborámra leltem, hanem a csapatunk néhány fővel kiegészült. Hogy egész pontos legyek, nem tudom mennyivel. Mindenestre érkezésemkor a konyhában találtam a nagyban hadakozó Willt, a pultnak támaszkodó, karba font kezű Adamet, mellette a kissé harcias Katet és fintorgó Bellyt. Jelen volt még helyiségben Matt, aki nem nagyon szólt semmit, plusz a megjelenésemre lázba jövő Thomas, és ki tudja még, ki volt a szobában, vagy a házban.
- Sikeresen bevásároltam – tettem le tétovázva a pultra a nagy szatyrokat, amiket idáig cipeltem. Nem igazán tudtam, hogyan kellene kezelnem a kialakult helyzetet.
- Ez de cuki. Vajon, mit rejthet a puttony? – vetette rá magát rögtön Kat, és elkezdte veszettül fürgén kipakolni a dolgokat a pultra.
- Van fagyi is – találta meg a számára kedvezőt Belly, és már nyitotta is volna ki, mikor Matt egyetlen mozdulattal leállította.
- Igazad van – helyeselt Belly, ami persze mindenkit ledöbbentett. – Elfelejtettem a kanalat!
- Azt hiszem, én tudom, hol találjuk – sietett a segítségére Kat, majd nekilátott kihúzkodni a fiókokat. Őt Adam fogta le. Szó szerint.
- Mit művelsz, vérszívó? – mordult fel dühösen.
- Ha nem lenne egyértelmű, kanalat keresek. Jó ég, hát igaz a pletyka. Ti tényleg nem álltok a tápláléklánc élén – forgatta a szemét Kat.
- Apropó tápláléklánc. Mi ez a sok hülyeség? – vizslatta a tasak tartalmát Sam is.
- Ja, nem találtam volna ki, hogy ti pont ilyeneket esztek – csatlakozott Kat az oltogatásunkhoz.
- Nyilván azért van ez, mert ti sem álltok a tápláléklánc élén – morogta Adam, ezúton visszavágva a lánynak a korábbiért.

To be continued... 

>