Minden kezdet nehéz, nem?

Will

- Vészhelyzet, ismétlem, VÉSZHELYZET VAN! – szólt bele idegbeteg állapotban Adam a telefonba.

- Mi a baj, tesó? – kérdeztem érdeklődve, de választ nem kaptam, csak csapkodáshoz hasonló hangokat. – Most vagy lakberendezel, vagy húst klopfolsz… - vacilláltam a két lehetőség között, de a szavamba vágott.

- Rohadtul nem erről van szó haver, ez most tényleg komoly dolog – hallottam, hogy tényleg gáz lehet, úgyhogy komolyabbra váltottam.

- Figy, ha az ebédről van szó, én nem tudok csirkét sütni – nyugtattam meg gyorsan.

- Mi van?! Najó, úton vagyok – közvetített Adam még mindig zaklatottan.

- Mégis hova mész? – kérdeztem kíváncsian, mert ha nem arról van szó, hogy éhen marad, tippem se volt min drámázik ennyire.

- Nekem nyugodtan csinálhatsz rántottát – hallottam egy ismerős hangot megszólalni a vonalban.

- Te mióta vagy itt Thomas? Ez egy magánbeszélgetés – oktattam ki, mert hát azért mégis. Csak úgy nem léphet be más társalgásába. Főleg nem telefonon.

- Engem előbb hívott fel, tehát már eleve itt voltam, úgyhogy én meg azt nem tudom, te hogy kerültél bele – feleselt vidáman.

- Konferenciahívást indítottam, még mielőtt összevesztek – szólt közbe Adam. – Na de elmondhatnám a problémát? – idegeskedett és hallottam a hangján, hogy annyira rohan, hogy szinte fut.

- Na, halljuk – mondtuk egyszerre Thomasszal.

-  Nézzétek meg a naptárt – mondta végül.

- Nincs naptáram – jelentette ki Thomas.

- Akkor vegyél egyet – kiáltotta Adam elveszítve a türelmét.

- Megnéztem. Augusztus van. És? – kérdeztem unottan.

- Nézd tovább!

- Nincs tovább. Vége a hónapnak – értetlenkedtem.

- Épp ez az! Vége az augusztusnak! Vége a nyári szünetnek! Vége mindennek!! Holnap suli!!! – tajtékzott Adam.

- Aha, jó. És mi a terved, hova mész? – siettettem, mert kissé kezdett közhelyesnek tűnni a beszélgetés.

- Ja. Lépek az országból – tájékoztatott Adam nyugodtan.

- Mégis miért nem szóltál előbb? – akadtam ki.

- Mégis miért nem hívtál magaddal? – tette hozzá Thomas felháborodva.

- Nem, tom. Annyira bepánikoltam, hogy elindultam – védekezett Adam.

- Így semmi nélkül? Bőrönd, kaja, hamis személyi... – soroltam.

- Telefon van nálam. Meg a sármom. De az mindig – válaszolt önelégülten.

- Ez így nem jó. Ki kell dolgozni egy tervet. Gyere, át és megdumáljuk! – dőltem hátra a székben.

- Oké, fél óra és ott vagyok – egyezett bele és már majdnem letettük a telefont.

- URISTEEEN! EMBEREK! – ordított bele a telefonba Thomas.

- Mi van? – kérdeztük egyszerre Adammel.

- VETTEM NAPTÁRAT A BOLTBAN. NEM HISZITEK EL. HOLNAP SULI! NEEE – hallottuk kétségbeesett hangját. Nyilván, hogy két óra múlva leesett neki az egész, ő is megy emigrálni.

- Visszahozzuk? – kérdezte Adam most már teljesen lenyugodva.

- Á, ugyan. Egy ilyen arcot szerinted átengednek a határon?

- Jogos. Az utcán megállítják – értett egyet Adam, és máris a szemem előtt volt a kép, ahogy körbe-körbe rohangászik.

- Basszus, tényleg – csaptam a homlokomra – Még a rendőrök beviszik.

- Mi a franc! – kiáltott fel hirtelen Adam. – Valaki fel alá szaladgál a Lánchídon. Hé, ez úgy néz ki, mint Thomas. Au, épp neki szaladt egy kékruhás arcnak. Ja, hogy az egy rendőr. Az kellemetlen. Mármint a rendőrnek. Thomas épp a lábán csimpaszkodik – közvetített.  - Najó én léptem.

- Segítesz neki? – kérdeztem vihogva.

-  Francokat. Megyek videózni – röhögött, majd azért hozzátette. – De kihozom, mielőtt eljátszaná a hattyú halálát. – majd megszakította a hívást.

________________________________________________

Volt, aki így is kezdte az évet.. :) 

xxx. B&A