Hello Ween!

V­­VV

W Matt W

Lassú, megfontolt léptekkel haladtam Kat belvárosi lakása felé. Hideg, októberi nap volt, bár az eső szerencsére még nem esett; az ég erősen felhősnek bizonyult, a hőmérséklet pedig nyolc fok körül ingadozott. Mi van? Oké, igazából mindezt a telómról olvastam fel, a képernyőn éppen az időjárás előrejelzés virított. Unottan felsóhajtottam, majd benyomtam a kaputelefon csengőjét és ráérősen hallgattam a Für Elise hamis dallamát. Pár perc elteltével végre felvette valaki.

- Ki az?

- Helló, Ma… - kezdtem, de félbeszakítottak.

- Nem kérünk szórólapot, se újságot, de még pénzt sem adunk! – sorolta bőszen és elszántan Thomas.

- Aha, oké. És embert beengedtek? – próbálkoztam.

- Úristen. Kat! Értem jöttek!! Mondtam, hogy Van Helsing még ma éjjel értem jön! – sipítozott, majd egy erőteljes csattanást hallottam, aztán elfojtott vinnyogást.

- Az eszem megáll… - szitkozódott immár Kat. – Bocs, Matt, fáradj beljebb.

Végre megszólalt a kapunyitó, és felsétálhattam a lépcsőkön. Még meg sem érkeztem, az ajtó máris kivágódott és Will dugta ki a fejét vigyorogva, de azonnal el is tűnt, mivel Kat visszarántotta.

- Végre megérkeztél! Azt hittem, sosem érsz ide – mosolygott a lány izgatottan, én meg bekukkantottam Bellyt keresve. Meg is pillantottam az előszoba végében, éppen vörös haját fogta laza copfba a tarkója alatt. Mellette Thomas teljes eksztázisba esve rohangált össze-vissza.

- Úúú, de király jelmez! – nézett rám Evan elismerően, majd eszelősen elvigyorodott. – Zombi leszel, mi?

- Dehogy, fafej! Ő a fej nélküli–ló nélküli lovas – intette le Thomas.

- Öö… mi van? – néztem rájuk teljesen tanácstalanul.

- Ah! Vakok vagytok, vagy mi van? Egyértelmű, hogy A titokzatos tekintetű és szótlan kalandornak öltözött – szólt közbe Will gúnyosan, majd büszkén kihúzta magát.

- Nem igaz, mert Matt áldozatnak öltözött – fonta karba a kezét az időközben ideérkező Belly, engem méregetve.

- Ennyire azért neki sem lehet gyatra a fantáziája – húzta el a száját Kat, majd gondolkodó módba kapcsolt.

- Srácok, én… - kezdtem neki újra, de Belly leintett.

- Adam?

Az említett kibámult a konyhából, és faarccal végig mért, végül csak ennyit mondott:

- Az újságos bácsi.

Ekkorra már kissé elegem volt, hogy hagynak szóhoz jutni, pláne, hogy rohadtul nem értettem, mi a francról beszélnek.

- Na, jó! Szabad a gazda, mond meg ki vagy – biggyesztette le a száját Will, a többiek pedig kíváncsian bámultak.

- Hogy ki vagyok? Hát, Matt – tártam szét a karom, meglepetésemre mindenki egy olyan „óóó” hangot hallatott.

- Okos… Nagyon okos – morfondírozott magában Kat.

- Ezt ki nem találtam volna – tette hozzá Belly röhögve.

- Kit érdekel? Halloween van! – ugrott fel hirtelen Thomas, majd Willel elnyargaltak.

- Halloween? He? – kapkodtam a fejem, aztán leesett.

- Mennyi ideig tartott, míg kitaláltad ez a zseniális ötletet, hogy magadnak öltözöl? – karolt belém Belly és Kat is vigyorogva fixírozott.

- Ameddig fel nem vettem a ruháim – vontam meg a vállam.

' Thomas '

Bár Matt nagyszerű jelmezben érkezett, még az övé sem volt fogható az enyémhez. Nagyon sokat filóztam, minek is öltözhetnék, míg aztán bementem egy jelmezboltba. Már az első pillanatban megakadt a tekintetem egy varázslatos fehér lepedőn, mely pont előttem lengedezett.

- Ó, heló! – mondtam neki, s látván az isteni fénysugarakat, eldöntöttem, hogy szellem leszek. Kicsit ugyan drága volt, de megérte! Ütősen nézek ki!

- Na, srácok! – szólalt fel Kat.

- Ismertetnénk a tervet! – állt fel mellé az asztalra Belly. Óh, ne! Ezeknek terve van. Biztos arról szól, hogyan csábítsanak el.

- Na, mondjad, asszony! – terpeszkedett el a kanapén Adam.

- Tudod, kit nevezzél te így! – dörrent rá Kat, úgy véltem érezni, némi zavar lehet kettejük között.

- Téged, hallottad! – vágott vissza Adam, akiből időközben kiveszett a játékosság. Itt fognak egymásnak esni.

- Nem hiszem el, Adam! Tudjad már, hol a helyed!

- Hagyjál békén! – fonta karba kezeit a fiú, aki minden bizonnyal éppen ötévesnek képzelte magát. Hol lehet Will?

- Találtunk egy helyet a neten – magyarázta Belly, nyilván csak elterelésképp, hogy oldja a kialakult hangulatot.

Elindultam megkeresni Willt. Nem is értem, Adamet miért nem izgatja, hogy már egy jó ideje nem láttuk a harmadik felünket. Már vagy tíz perce mászkáltam fel-alá a házban, továbbra is sikertelenül. Éppen Kat ágya alá kúsztam, mikor valaki megszólított.

- Thomas!

- Áh! – sikkantottam fel ijedtemben.

- Gyere, már! Indulunk – sóhajtott fáradtan Adam. Nyilván időközben észhez tért és már ő is Willt keresi – Amúgy mit csinálsz?

- Willt keresem – tájékoztattam, bizonyára kiment a fejéből, hogy mi ketten ugyanazt akarjuk.

- Már elment. Sammel egymást marják az élen – magyarázta Adam, mire azonnal karon ragadtam és már száguldottunk is utánuk.

- Unom magam! – visítottam a buszon, úgy tíz perc elteltével.

A Hely, amit Katék kinéztek, nem tudom, hol vannak, de buszozni kell egy csomót. Igen a hely neve, A Hely. Még én se alkothattam volna fantasztikusabbat. Illetve na, jó, én nyilván igen. Will valamiért Sam mellé ült, Matt Bellyn alszik, Adam meg Kat oldalára ügyeskedte magát. Nem értem, mi bajuk ezeknek. Nekem meg itt maradt ez a néni. Lehet, azt hiszi, igazi szellem vagyok. Sőt, szinte biztos, hiszen a jelmezem tökéletes. Unom magam. Vagy ezt már mondtam? Még húsz perc. A nénit tuti érdekli az élettörténetem. Az arcára van írva.

- Na, szóval, tessék elképzelni… - kezdtem bele izgatottan, nosztalgiázva.

N Belly N

Arra lettem figyelmes, hogy Matt feje az ölemben landolt. Mármint nem a szó szoros értelmében, mint ahogy Thomas képzelte volna el fej nélküli – ló nélküli lovasként. Bár nem lett volna rossz ötlet – vigyorodtam el magamban. Gyorsan megigazítottam a kardomat az oldalamon. Végül úgy döntöttem kalóznak öltözöm és nem kérdés, hogy frenetikusan mutattam. Volt halálfejes kalózsapim, szemkendőm, nagy, fekete, hosszú szárú bakancsom. Nyakamon, csuklómon ékszerek tömkelege és a hatás kedvéért kissé bicegve jártam. Thomas kezdetben próbált rávenni, hogy kampóm is legyen, de én hősiesen ellenálltam, mivel magamat ismerve tartottam attól, hogy pont rajtuk fogom használni.

Hamarosan leszálltunk, és megérkeztünk a helyszínre. Egy hatalmas kertes ház tárult a szemünk elé, és este lévén, már meggyújtották a lámpásokat az odavezető ösvényen. A ház régi stílusúnak tűnt, eléggé hátborzongató látványt nyújtva, tekintve, hogy nem volt rajta semmi díszítés. Katre néztem, majd gondolatban összepacsiztunk a kiváló választásunk végett.

- Hú, emberek! Ez nagyon állat! – bólogatott Will elismerően és úgy tűnt, a többiek is elégedettek.

- Nyomás, befelé! – indult meg hirtelen Adam, de a kapuban megállítottak minket.

- Egyesével légyszi! Csak a jelmezeseknek szabad a bejárás – mosolygott ránk egy vámpírnak öltözött lány, kinek két oldalán két fiú ácsorgott. Nyilván a security.

- Szuper! – szökkent előre büszkén Thomas, de Kat visszarántotta.

- Na! Mi van már? – nyöszörgött a fiú, de beléfojtottam a szót.

- Lehet, hogy Matt önmagának öltözött, de ezt rajtunk kívül senki nem veszi be! – idegeskedtem.

- Ami azt illeti, szándékomban sem állt… - jegyezte meg a barátom, láthatóan kitörő izgalommal.

- Jó, akkor mi bemegyünk, ő megvár minket, utána odamegyek a kerítéshez és kiugrom érte – ismertette elmés tervét Adam.

- Igen? És utána, hogy jut be Matt? Átdobod a kerítésen? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan Sam.

- Mondj jobbat, ha tudsz! – szállt vele vitába rögtön Adam, mire Kat felkiáltott.

- Oké, oké! Kitaláltam! Mindenki adjon valamit a jelmezéből Mattnek és abból csak kihozunk valamit.

- Hát, jobb, mint a katapultos terv – vigyorodott el Sam, majd leemelte fejéről boszorkány kalapját és átnyújtotta Mattnek.

- Milyen kedves – fintorgott a lányra és a fejére tette.

- Tess – nyújtotta oda a kardját nagylelkűen Adam, én meg felkötöttem rá a kalózos szemfedőmet.

- Tudod, mi hiányzik rólad? – érdeklődött Kat vigyorogva.

- Tekintély? – kérdezett vissza Matt, végignézve magán.

- A-a. Nem. Varázspor! – mondta Kat, majd Matt arcába szórt egy marék csillámport, aki ennek következtében köhögő rohamban tört ki mellettem.

- De király! - próbálta megkaparintani a zacskót Thomas, de sikertelenül.

- Úú, ez mi ez? Puskapor? – lelkendezett Adam, majd kérdően Willre nézett. – Hé, te mit pusmogsz ott?

Tényleg, ő még semmit sem adott Mattnek.

- És hol van Evan? – nézett körbe meglepetten Thomas.

- Will seggében – röhögött Adam, Kat pedig rávert egyet a karjára.

- Hallottam, te köcsög! – észleltük Evan tompa hangját valahonnan Will mögül, mire felröhögtünk.

- Hát, jó, ha nagyon muszáj – húzta el a száját Will és leszedte magáról a piros, csengettyűs nyakörvét.

- Kösz, haver! Életmentő vagy – kapta ki a kezéből Matt a hangos darabot, majd a nyakába akasztotta.

- Na, hogy nézek ki? – nézett rám Matt, megrezegtetve a szempilláit. Ahogy ott állt előttem, az idétlenül félrecsúszott boszorkánykalapban, római fakarddal a kezében, enyhén csillogva, ráadásul nyakában a csengővel, ami minden mozdulatára megcsendült. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés.

- Mi az? Nem találsz szavakat? Túl jól nézek ki, mi? – nézett fel az égre tehetetlenül én meg csak átöleltem a nyakát és a fülébe suttogtam.

- Szeretlek, én bizarr lovagom!

Hát igen, a két biztonsági őr összehúzott szemekkel figyelt minket. Érdekes látványt nyújthattunk.

ö Kat ö

Engem simán átengedtek a vámon, és ha jól láttam, az egyik zombi srác elismerően füttyentett jöttömre. Nem meglepő módon egyiptomi istennőnek öltöztem, Bastetnek, a macskák úrnőjének. Hosszú, fehér, ujjnélküli ruhát viseltem, nyakamon tipikus színes nyaklánccal. A bőrömet behintettem azzal a porral, amit Matt arcába is szórtam, szóval kissé fénylettem is.

A házba belépve kissé nagy tömeg fogadott minket. Fél füllel hallottam, hogy bemondtak valami kincskeresős játékot, de nem igazán akartam most ezzel foglalkozni. Versenyt hirdettek!

- Most annyi neked! – sziszegtem Adam felé, aki lazán zsebre vágta a kezét.

- Nekem szóltál? – vetette oda félvállról.

- Neked.

- Azt hiszed, legyőzhetsz?

- Igen, pontosan ezt mondtam. Micsoda szövegértésed van, hihetetlen!

- Esélyed sincs. Sose hagynálak nyerni.

- Még szerencse, hogy nem is kell. Az az én szerepem. – vigyorogtam rá gúnyosan.

Adam folyamatosan rajtam tartva a tekintetét, megrántotta a mellette álló Belly karját és maga mellé húzta.

- Lenyomunk téged! – jelentette ki magabiztosan, mivel időközben kiderült, hogy a nevezés csak párosával elfogadott.

- Azt lesheted! – lépett mellém Matt, ezzel megalkotva a nyerő duónkat.

- Jesszus Kat! Féltékennyé akarsz tenni? – rázta a fejét Adam szánakozva.

- Te választottad először Bellyt. Én is feltehetném ugyanezt a kérdést neked! – vágtam vissza mérgesen.

Időközben összegyűlt az összes páros. Will meg Evan természetesen együtt voltak, így Samnek Thomas maradt.

- Az első feladat… - kezdte volna a vámpírcsaj, de Adam közbevágott.

- Ki kell szedni az almákat a fogunkkal! – ismertette a feladatot, majd rám vigyorgott. – Hah! Látod, én már a feladatot is tudtam előre!

- Blee! – öltöttem ki rá a nyelvem, majd a játék kezdetét jelző sípszó után egy határozott mozdulattal leszorítottam Matt fejét a víz alá.

- Hé, Adam! – szólongatta a fiút Belly, majd előhalászott egy vámpírfogsort.

- Honnan van? – ámult Adam csodálattal.

- Kaptam egy sráctól idefelé. Azt mondta, ez majd segít. – magyarázta Belly, miközben Adam szájába tuszkolta azt a vackot.

- Milyen fiútól? – kapta fel a fejét Matt.

- Semmi, te csak harapj! – nyomtam le a fejét újból, hogy halássza már azokat a szerencsétlen almákat.

- Basszus, Evan! Nem tudok lehajolni miattad! – szitkozódott Will, továbbra is száraz fejjel és nulla almával.

Az idő lejártával Adam büszkén bejelentette, hogy kiszedték az összeset, de magabiztos mosolya azonnal elhalványult, mikor meglátta, hogy nekünk is sikerült. Hamiskásan rávigyorogtam, majd megdobtam az egyik almával.

- Hagyjál már! – hajította vissza mérgelődve.

- Te hagyjál! – passzoltam oda neki egy másikat.

- MÁSODIK FORDULÓ! – hirdette a vámpír, mi pedig rekordsebességgel előtte termettünk. – Össze kell rakni a csontvázat!

- Ez könnyű – legyintettem, Adam meg csak meredt maga elé. Háh!

- Sose figyelek bioszon – suttogta halálra váltan.

Megkezdődött a part kettő, és arra lettem figyelmes, hogy Matt máris elkezdte összerakosgatni a részeket.

- Ne már, Matt! Oda a scapula* kell! – szedtem szét a művét.

- Hülye vagy? – A pelvishez* csatlakozik a femur*, te idióta! – hadakozott újdonsült tudásával villogva.

- Befognátok? Valaki a saját nyelvén próbálja megoldani a feladatot! – dörrent ránk Adam egy lábszárcsonttal hadonászva.

- Thomas! Ne szereld már állandóan szét! – tajtékzott Sam, mert, ahogy elnéztem a párja azzal szórakoztatta magát, hogy szabotálta a versenyüket.

- Búúú! – reagálta le a fiú sokatmondóan.

_ Will _

- Hé, te ott! Igen, te! – mutatott Adam egy csontváznak öltözött csávóra.

- Gyere már közelebb! Így jó, köszi – intett, miközben a kezében lévő csontot próbálta beazonosítani a srác ruhája alapján.

- Ez csalás, te idióta! – hallottam Kat hangját, de nem voltam hajlandó tovább foglalkozni ezzel a versennyel.

Sajnos mi Evannel kiestünk az előző körben, de egyértelműen a csodás jelmezünk miatt. 

Úgy döntöttem, hogy Rudolfnak öltözöm, ami szerintem nagyon állat ötlet. Mármint nem csak szó szerint. Mondjuk nem értettem Adam miért nem akart velem beöltözni, de még Thomas sem. Végül Evan beadta a derekát – ezúttal már a szó szoros értelmében – és a hátsó felem lett.  Hiába, ő tudja, mi a jó.

A versenyzők továbbra is küzdöttek, de leginkább veszekedtek, Thomas meg csak „búúú” –zott.

Megint bemondták, hogy verseny van itt, mintha ez eddig nem lett volna evidens. Meg azt is, hogy valami kincset kell megtalálni, és a kincs hallatán hegyezni kezdtem a fülem. 

- … A ház néhai tulajdonosa bízta ránk ezt a feladatot, hogy évről évre rendezzük meg az ő tiszteletére ezt az eseményt – folytatta a hang, aztán méh mondott valamit arról, hogy a házban van elrejtve az a valami, amit meg kell találni.

- Hé, hé! Evan! Hallasz? – kopogtattam meg azt a részt, ahol a fejét sejtettem.

- Aú! Igen! Mi van? – kérdezte.

- Kincs van elrejtve a házban! Te is arra gondolsz, amire én?

- Arra, hogy ez az egész egy kamu? Hogy valószínűleg cukorral és édességgel próbálják kárpótolni a szerencsétleneket?

- Téves! Nyomás, hű társam! – toppantottam határozottan, mire felnyögött. Nagy lendülettel elindultam, de hamar nekiütköztem valakinek.

- Vigyázz hova lépsz, te páros ujjú patás! – ordított rám a Frankenstein hasonmás.

- Rudolf vagyok, te agyhalott!  - löktem félre sértődötten, majd Evannel útnak indultunk felkutatni a kincset.

" Evan "

Fogalmam sincs mi történt az elmúlt nem is tudom hány órában. Sötét van és meg kell, hogy mondjam elég büdös is. Most meg Will valami kincsről magyarázott. Teljesen kész vagyok.

f Adam f

Veszettül jól nézek ki. Zseniális ötlet volt gladiátornak öltöznöm. Kiemeli az izmaimat. Meg minden másomat is, ami szerepet játszik a hibátlan megjelenésemben. Kat viszont az agyamra megy, állandóan rivalizálni akar velem. Még Mattel is megpróbált féltékennyé tenni.

A harmadik forduló a kincskereső játék volt. Azonnal fogtam a bányászlámpámat, meg a fémdetektoromat és nekiálltam még Kat előtt felderíteni az arany hollétét. Fél szemmel láttam, hogy Kat állandóan a nyomomban van. Nyilván az volt a terve, hogy ő lesz a csaj a HP könyvekből, aki csak követi Harryt, tudván, hogy ő úgyis megtalálja a cikeszt. Benéztem az első szobába, majd alaposan körbejártam. Mondjuk, jó lenne tudni, mit is keresek, de az biztos, hogy itt nincs. Kat továbbra is csak utánozott, látszólag teljesen rám hagyatkozva.

- Na, elég legyen ebből! Mi a francért üldözöl? – fordultam vele szembe, idegesen.

- Csak úgy – vont vállat hanyagul. Csak fel akar húzni.

- Nekem mindegy, csak hagyd abba! – mordultam rá, de továbbra is követett. – Elég!

- Nem – vágott egy pofát. Talán dühkezelő tanfolyamra kéne járnom. Van egyáltalán olyan?

- Hé! – kaptam el az éppen erre lézengő Thomast, és közénk húztam. – Mondd meg neki, hogy hagyjon békén!

- Búúú! – búgta olyan idióta szellemhangon, majd odébb állt.

- Na, hallod, ő is megmondta! – bizonygattam az igazamat Katnek, mire összehúzta a szemét.

- Értesz szellemnyelven?

- Értek szellemnyelven – figuráztam ki a beszédstílusát, mire vállon csapott.

- Meglesz, meglesz, meglesz! – rohant el mellettünk Will maga után vonszolva a földön vergődő Evant.

Éppen a mindent vagy semmit alapon tartott farkasszem párbaj közepénél jártunk Kattel, mikor megjelent Belly, maga után húzva az előbb elrohanó szarvast, a csillámos transzvesztitát és Samet.

- Srácok, még nem is voltunk együtt igazán. – mutatott rá a lényegre, és beláttam igaza lehet. Teljesen lekötött a Kattel való versenyzésem. Fel se tűnt, hogy Belly meg Matt kilépett a játékból.

- Mindjárt éjfél! – ujjongott Will. – Még öt perc.

- Hurrá! Végre megvagytok! – került elő valahonnan Thomas, ezúttal már vérfarkas szerkóban.

- Hogy nézel ki, ember? – bámult rá Will döbbenten.

- Mi az, hogy hogy?

- Nem szellemnek öltöztél? – értetlenkedett Kat is.

- Ja, de a buli kezdetekor leöntöttem a leplemet egy kis áfonyaszósszal és át kellett öltöznöm – magyarázta a fiú.

- Akkor ki volt velünk eddig? – kerekedett el Sam szeme, tekintve, hogy ő töltötte el a legtöbb időt az „álthomassal”.

- Muhahaha!! – hallottunk egy velőtrázó, hideg kacajt, melyet egy újabb „búúú” követett.

- Áhh, ez csak Félig Fejnélküli Nick! Már csapd le csacsiztunk a konyhában – legyintett Will, majd a telefonja kijelzőjére pillantott. – Tíz!

- Kilenc! – ugrándozott Thomas boldogan.

- Nyolc! – csatlakoztam, mert hát, miért ne.

- Hülyék, nem Szilveszter van! – nézett rám szemrehányóan Kat, mire csak elvigyorodtam.

Láttam, ahogyan Matt épp átkarolja Bellyt, Sam pedig már Willen csüngött.

- Azért még jár nekem az éjféli csók? – tettem fel költői kérdésemet, mert már hajoltam is le Kathez.

*^{1 lapockacsont}

*^{2 medencecsont}
*<sup>3 combcsont

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Sziasztok!:) Ez volna a halloweeni különkiadás, reméljük tetszett:) Bízunk abban, hogy mindenkinek jól telt a szünet!:) xoxo A&B</sup>